Síklóland

 Üdvözlöm kedves Látogatóimat a hüllők világában!

Aligha akad a hüllőkiállítást látogatók, díszállat-kereskedést felkereső személy, aki ne ismerné fel az egyik legelterjedtebb, a hazai terráriumokban leggyakrabban nevelt siklófajt, a gabonasiklót. Népszerűségét rendkívül jó alkalmazkodó képességének, igen barátságos viselkedésének, és viszonylag könnyű szaporíthatóságának köszönheti. Hosszúkás, orrészén enyhén csapott feje alig különül el a nyaki résztől. A fej középső felső harmadában elhelyezkedő szemük kerek pupillájúak. A testet boritó pikkelyek simák, gerinc vonalában lévő pikkelyek egyes példányoknál enyhén ormósak is lehetnek. A hasi oldal aránylag nagyobb méretű pikkelyei éles szélűek. A farok alatti pajzsok száma a hímek esetében több. Napjainkban három alfajukat különböztetjük meg.

A törzsalakot, vagy vörös gabonasiklót (Elaphe guttata guttata) melynek színezetében a vörös árnyalatai dominálnak, de gyakoriak a narancssárga és szürke színezetű egyedek is. A mintázatát feketével szegélyezett, szabálytalan alakú rőtes vagy barnás foltok képezik. A foltok kiterjedése a háti részen általában nagyobb, mint az oldalakon és a farok tájékán. A fejtető mintázata egyedenként változik, az csak az adott példányra jellemző, ezért kiválóan használható megkülönböztetésükre. A világos színű hasi oldalon zongorabillentyűszerű mintázatot láthatunk. A kifejlett állatok hosszúsága átlagosan 100-120 centiméteres. Az eddig mért legnagyobb példány 189 centiméteres volt.

Élőhelyed az Egyesült Államok délkeleti, keleti, erdős területén fekszik, de megtalálhat6k elhagyott faházak farakásai alatt, és amint az a nevébő1 is adódik, a gabonaraktárak környékén is gyakoriak. A rózsás gabonasikló (Elaphe guttata rosacea) színezete jóval halványabba törzsalakénál. A bézs alapszínű testen elhelyezkedő vöröses, narancssárga foltoknál hiányzik a fekete szegély, akárcsak a hasi oldalon, ahol a világossárga alapszínen hasonló tónusú foltok láthatók, melyek gyakran beleolvadnak az alapszínbe. A rózsás gabonasikló csupán Florida mellett fekvő Key West szigetén fordul elő.

A harmadik alfajt, a préri gabonasiklót (Elaphe guttata emory) csupán 1975-ben sorolták a gabonasiklók közé, addig ugyanis önálló fajként tartották nyilván. Az állatok alapszíne szürke, szürkésbarna, melyet feketével határolt sötétebb barna foltok mintáznak. Hasi oldala fehér vagy sárgásfehér sötétebb szabálytalan foltokkal tarkítva. A kifejlett egyedek átlagosan 60-100 centiméterre nőnek. élőhelye az USA középső államaiban található, ahol a füves prériket, erdőszéleket, félsivatagos területeket népesítik be.

Tartóedényük berendezésével szemben nem túlságosan igényesek. A terrárium méretezésekor a lehető legnagyobb alapterületre törekedjünk. Irányadó lehet a gabonasikló mérete, mellyel a hosszúság és a szélesség centiméterben mért összege egyezzen meg. Egy átlagos példányt figyelembe véve ez egy 70×40×40 centiméter méretű vitrint jelenthet. Aljzatként virágföld-tőzeg keverékét javaslom, melyet takarhatunk száraz falevéllel vagy szalmával. Kerüljük a túlzottan nedves közeget, mivel a túlságosan páradus környezet súlyos nyálkahártya megbetegedéshez vezethet. Dekorációként elhelyezhetünk néhány elágazó faágat, szőlőgyökeret, mely a mászófelület növelése mellett a rendszeres vedléseket is elősegítik.

A gabonasiklók viszonylag többet mozognak, ezért ha úgy döntünk, hogy élőnövényeket is telepítünk, azok csak az erősebb fajokból kerüljenek ki. A terrárium nappali átlaghőmérséklete 26-28 °C legyen. A napozóhelyként szolgáló lámpa alatti területen megemelkedhet akár 35 °C-ig is. Elengedhetetlen berendezési tárgy egy megfelelő méretű vizesedény. Táplálásuk nem okoz gondot, szinte minden rágcsálót elfogadnak.

A fiatal siklókat újszülött egerekkel kínáljuk meg heti egy-két alkalommal. Növekedésükkel arányosan a táplálékállatok mérete is növekedjék, míg az etetések gyakorisága csökkenjen. A kifejlett példányokat 7-l0 naponként 2-3 kifejlett egérrel kell megkínálnunk. Elegendő mennyiség eleség esetén a gabonasiklók gyorsan növekednek, és ivarérettségüket legkésőbb egyéves korukra elérik. Tenyésztésbe azonban csak a legalább másféléves állatokat fogjuk. A kisméretű kígyót ugyanis erősen megterheli a tojásrakás, a tojások száma is jóval kevesebb, a kelési arány lényegesen rosszabb, mint az idősebb egyedeké. Többéves tenyésztői tapasztalatom alapján - és mint az a HÁM korábbi számában megjelent cikkem is bizonyítja - a legeredményesebben a 6-10 °C-on- sötét helyiségben teleltetett állatokat tudjuk szaporítani.

A teleltetés után ajánlatos a kígyókat néhány héten át együtt tartani. A kígyóknak a tojásvezetőjük a test két oldalán helyezkedik el. Ehhez alakult a hímek párzószerve is (villás hemipénisz). Párzáskor egyszerre csak az egyik oldali petevezetőbe jut hím ivarsejt, majd a következő párzáskor a másik oldaliba is. Sikeres párzás esetén a nőstény már nem fogadja el a hímet. A párzást követően körülbelül 60 nappal megtörténik a tojásrakás. A fiatalabb példányok általában l0, míg az idősebbek 20-25 tojást raknak. Az idén a legeredményesebb nőstényem április 11-én 41 darabot, június 8-án pedig további 30 darab tojást rakott. Ez a mennyiség fogságban is rekordszámnak számit. A lerakott tojásokat mindenképpen magas páratartalmat biztosító keltetőbe helyezve keltessük ki. Az inkubációs hőmérséklet 27-28 °C, optimális esetben a kelési idő 60-70 nap. A kikelt fiatalok átlagosan 20-27 centiméter hosszúak. Felnevelésük akkor a legeredményesebb, ha egyenként, műanyagdobozokba helyezve történik. Már a 3.-4. napon megkínálhatjuk őket szopós egérrel, bár több tenyésztő csak az első vedlés után javasolja etetésüket. Tapasztalatom szerint a korai stádiumban evő kis kígyók sokkal jobban táplálkoznak, mint többi társaik.

Megfelelő körülmények között 10-15 évet is élhetnek fogságban.